Titokban jöttem. A bölcsek szerint a földlakók még nem érettek a találkozásra, ezért észrevétlennek kell maradnunk, nem találhatnak meg minket fürkésző szondáik, robotjaik még a bolygónkon sem. Egy energianyalábbal lőttek át, majd átalakultam szintetikus emberré. Virtuális poggyászomban minden szükséges eszköz megvolt, így azonnal megkezdhettem a földi információk beszerezését. Órák alatt több tucat nyelvet tanultam meg, és minden adatot az agyamban véstem az internetről. Mikor úgy éreztem, hogy már felkészült vagyok, körülnéztem a tájon, ahová érkeztem, majd elindultam felfedezni Magyarországot.
Érdekesek ezek a magyarok. Van például róluk egy legenda, mely szerint egykor hozzánk hasonlították őket. Enrico Fermi, az első atommáglya atyja így szólt Amerikában egy nap: vajon hol késnek a földönkívüliek, ha az intelligencia kialakulásának valószínűsége a világegyetemben olyan magas? Ott állt mellette a magyar tudós, Szilárd Leó, aki ezt válaszolta: Itt vannak közöttünk, de magyaroknak mondják magukat! Teller Ede, a másik jeles magyar később büszkén emlékezett vissza rá, hogy sokan felfigyeltek a marslakókra, azaz a magyar tudósokra, akik gyakran mutatkoztak együtt és ilyenkor mások számára valószerűtlen nyelven, magyarul beszélgettek. Ez egy pompás történet a magyarok rátartiságáról. Ahogy nagy költőjük, Petőfi írta: Ha a föld isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta. A kisbetűs kék bolygó és isten elébe kerül lelkileg a poéta nagybetűs otthona, amiből mesterien kiviláglik, mennyire fontos a magyarnak a magyarság, a hovatartozás szavakkal talán ki sem fejezhető magasztos érzülete. Nem tudom, hogy a magyarság részének mondhatom-e magam vagy sem. Minek utána megtanultam a nyelvüket, széleskörű ismeretekre tettem szert vallásaikból, történelmükből, kultúrájukból, múltjukból, jelenükből, átérzem örömeiket, bánataikat, talán én is közéjük tartozom. Ha viszont a magyar lélek történelmi összetartását, a magyar szellem éteri ölelkezését veszem alapul, akkor semmiképpen, mivel nekem mégis csak a Mars felé húz a szívem, aminek jele az is, hogy van egy aprócska antenna a fülem mögött, ami arra jó, hogy a hazaiakkal tartsam a kapcsolatot.
Fontos az önérzet. Nálunk is. A marslakóság-gyűlöletet nem állhatjuk, mi a marslakóság-szeretetet pártoljuk, mert tűrhetetlen, ha izgatnak, az a rendjén való, ha felizgatnak. Többet akartam tudni a büszkeségről, meg akartam ismerni a hétköznapi ember véleményét, kimentem hát az utcára, vettem jegyet és Mars csokit, majd buszra szálltam. Akartam érvényesíteni, de az istennek sem ment, az egyik gépbe fémlapot nyomtak, a másikba szemetet tuszkoltak, a harmadikat rágógumival tömítették el. Feladtam, és leültem egy tetovált, tagbaszakadt férfi mellé. Úgy láttam, tőle megtudhatok egyet, s mást, mert ahogy a Marson tartják: akinek erős a megjelenése, erősek a gondolatai. - Jóember, tudja maga, miért rontják el a jegykezelőket, hiszen az van kiírva, hogy a jegy vásárlásával és érvényesítésével Ön is hozzájárul a közösségi közlekedés jobbá tételéhez, ami mindannyiunk érdeke, ugye? - nyitottam meg a társalgást. Rám nézett, a tekintetében volt valami szúrós, talán fogalmazhatnék úgy is, letaglózó vonás. - Mi van, baszd meg, nekem ugatsz? - kérdezett vissza. Bár nem értettem, miért szólít fel szaporodásra nyilvánosan, nem firtattam a dolgot, bocsánatot kértem a zavarásért, és közöltem, hogy csak az álláspontja felől kívánok érdeklődni. Ekkor mintha elakadt volna a lélegzete, aztán felnyerített. - Mondd, öreg, belém akarsz kötni, vagy csak simán hülye vagy? - Meg sem várta a válaszomat, újabb kérdést zúdított rám, ami igazán nyugtalanná tett - Téged a Marsról szalajtottak, hogy semmit nem tudsz? Azért basszák el a jegykezelőket, hogy ne keljen kezelni, ha véletlenül jön az ellenőr, kéri a jegyet, mutatsz neki egyet, azt eltépi, na és, vesztettél egyet, de nem kezelsz állandóan, ha meg ezt sem akarod, akkor félrelököd a karszalagos faszfejet vagy ribancot, aztán télak, világos? - De miért teszik ezt az emberek?- kíváncsiskodtam tovább. - Hagyjál má’, az anyádat. Tényleg nem érted? Mert drága a jegy, meg nincs lóvéjuk, és azért nincs lóvéjuk, mert nem keresnek eleget, és amit keresnek, az elmegy a kölyökre, a kajára, a piára, meg a törlesztésekre. Kapizsgálod? - Felbátorodtam, úgy éreztem, megnyílt előttem ez a jóember, ezért megkérdeztem, hogy ő hogy él. Kiderült, hogy melós, van családja, és van egy rakás hitele - A bankok arra kellenének, hogy segítsék a gazdaságunkat és az embereket, de ezek a külföldi tulajdonú bankok inkább kizsákmányolnak. Öt éve vettem föl hat és fél millát, azóta kb. három egész nyolc gurigát fizettem ki, és mai árfolyamon hét egész kettővel lógok még. Összesen hét egész kettő plusz három körül fizetek be, ha ma előtörlesztek. Ha rögzítik 180-on a svájci frankot, akkor kilenc egész három guriga a vége; szóval kibaszott nagy kussban maradjon az összes metéltfarkú gecii bank!- zárta szenvedélyes gondolatsorát, amitől még az én rendkívüli befogadóképességű marsi agyam is elzsibbadt. Sok mindent nem is értettem, de már nem akartam tovább faggatni attól tartva, hogy felzaklatom, magára hagytam hát, leszálltam a buszról, majd visszasétáltam bérelt lakásomba.
Ettem, ittam, bekapcsoltam a tévét, és váltogattam a csatornákat, midőn megakadt a szemem a magyarság vezetőjén, ki szintén a hitelekről beszélt, és minő véletlen, szóba hozta otthonomat. - Pontosan tudom, milyen állapotban vannak a családok, mik azok a gondok, amelyek kínozzák az embereket, én sem a Marson lakom, hanem itt az emberek között - jelentette ki a főnök a kérdezősködő nőnek. A meghitt beszélgetés kedélyesen csordogált, a főnök időnként kicsit rápirított az illedelmes asszonyra, ami nem ellene irányult, inkább érte, és a tévéző népért, akit okos szavaival tanított is. Aztán valami érdekes dolog történt. Szóba került az előző főnök, akinek megvonták a mentelmi jogát. És kapott egy nyájas kérdést, miszerint hívták-e külföldről emiatt. Erre azt válaszolta, hogy Európában minden vezetőt ismer, ők is pontosan tudják, milyen ügyben érdemes őt felhívni, tehát végig hallgatja őket, és melyek azok az ügyek, amelyekbe bele sem érdemes kezdeniük, ezért ebben az ügyben, személyes ügyben, nem érdemes hívni. Földlakók, marslakók értitek, ugye? A riporter megkínálja a hatalmat a hatalomnak hízelgő felvetésével, amit az nemcsak elfogad nagylelkűen, hanem sejtetni engedi, hogy végső soron ő dönt, nem a tőle állítólag független igazságszolgáltatás. Meglehet persze, hogy én ferdítem el a dolgot. Erről eszembe jut egy mulatságos könyv a britek Arthur-legendájáról. Van benne egy talányos történet, amit Merlin, a varázsló mesél el az ifjúnak, akiből a király lesz majd. - Néha igazságtalannak látszik az élet. Ismered Éliás próféta és Johanán rabbi történetét? - kérdezte Merlin. - Nem - mondta Wart. Rezignáltan letelepedett a padló legkényelmesebb részére, tudva, hogy valami példázat következik. - Ez a rabbi - kezdte Merlin - egyszer útra kelt Éliás próféta társaságában. Egész nap mentek, alkonyatkor egy szegény ember kunyhójához értek. A szegényember egyetlen kincse egy tehén volt. Az ember kiszaladt a kunyhóból, meg kiszaladt a felesége, meghívták az idegeneket, hogy töltsék náluk az éjszakát, és mindennel megkínálták őket, amivel csak megkínálhatták szűkös viszonyaik között. Éliás és a rabbi sok tehéntejet ittak, jó házikenyeret ettek vajjal, és finom, puha ágyban aludtak, míg szíves vendéglátóik a földre feküdtek le, a konyhában, a tűzhely elé. Reggelre a szegény ember tehene megdöglött. Egész nap mentek, és estére a gazdag kereskedő házához értek. Kérték, adjon nekik szállást. A kereskedő rideg volt, gőgös, és csak a tehénistállóban volt hajlandó szállást adni a prófétának és társának, vacsorára meg kenyeret és vizet kaptak. Másnap Éliás mégis hálásan megköszönte, amit a gazdag ember értük tett, és szívessége viszonzásául küldött hozzá egy kőművest, hogy hozza helyre a gazdag ember házának éppen omladozóban lévő falát. Johannán rabi nem állhatta tovább szó nélkül, és megkérte a szent embert, magyarázza meg neki, miért cselekedett úgy a két emberrel, ahogy cselekedett. - Ami a szegény embert illeti, aki olyan vendégszeretően fogadott bennünket, úgy volt rendelve, hogy aznap éjjel haljon meg a felesége – felelte a próféta –, de jósága jutalmául Isten a tehén életét vette el a feleségéé helyett. A zsugori ember falát meg azért csináltattam meg, mert egy láda arany van elrejtve a közelében, és ha ő maga javíttatja meg, megtalálta volna a kincset. Vagyis sose az Úrtól kérdezd, hogy mit cselekedtél, hanem magadtól: hát nem az Úristen cselekszik a leghelyesebben?
