Magyarországon szükségállapot van érvényben, de nem hatályban. Nem hirdették ki, csak minduntalan utalnak rá a hatalom birtokosai. Ha kihirdetnék a megfelelő alkotmányos eljárásokkal, színt kellene vallaniuk, és köntörfalazás nélkül meg kellene vonniuk a szabadságjogokat, különleges felhatalmazást kellene adniuk a stratégiai kormányzati szerveknek,és készültségbe kellene helyezniük a rendőrséget valamint a katonaságot. Nem úgy, mint most, amikor a demokratikus látszat fenntartásával le lehet tagadni a korlátozásokat. Mindamellett a kihirdetés bármikor bekövetkezhet, mivel a kezdetben gazdasági jellegűnek beállított szükségállapotot immár mindenre kiterjesztették, közben pedig bukott elődeikre hárítják a felelősséget, s a csődtől fenyegetett országokra mutogatnak. Ilyen az új büntetőállam, amely alig titkolja, hogy a nagytőke felé liberális, a középosztály felé paternalista, lefelé militáns. Nem véletlenül állítja újra és újra Orbán Viktor, hogy példát vehetnek róla külföldön. Titkos rajongóinak tábora meredeken növekszik Nyugaton is. Ami történik, az a rendszerváltozás kudarcának, két évtized mélyülő, társadalmi csalódásának, a világgazdaság elhúzódó és újra feltörő válságának, valamint a liberális demokrácia kiüresedésének összterméke. Magyarország krízise a világéba ágyazódik, az ország agresszív, könyörtelen vezetői pedig kihasználják a félelmek táplálta brutális önzést, és azt a nyomasztó felismerést, hogy nincs alternatíva. Távozna, aki tud. Munkát lehet keresni külföldön, de csak keveseknek adatik meg, hogy kiszakadva az otthonból némi pénzt halmozzanak fel. Nem az állam dagonyás biztonsága miatt sírják vissza a kádári időket azok, akik akkor felnőttek voltak, és a családi szocializációval mentalitásukat átörökítették. Pedig sokan ezzel ostorozzák őket, mint legutóbb Jaksity György, a budapesti tőzsde egykori elnöke, aki azt nyilatkozta, hogy ”a magyar társadalom amúgy is(!) nosztalgiával gondol a Kádár-korra”. A vágyódás tárgya a létező szocializmus sajátos velejárója, a menekülési lehetőség: kifelé a disszidálás, a letelepedés másutt, befelé a jövedelmező fusizás, a megtűrt másod-, harmadgazdaság. Többé nincs egérút, az ajtók bezárulnak. Aki nem talál legális munkát kint, azt hazatoloncolják, aki nem talál legális munkát bent, csak a sötétzónában, azt üldözik. A kapitalizmusban nincs kifogás, az új államban pláne, nem csoda, hogy a szűkülő központi forrásokért élet-halál harcot vívnak az egymás ellen ugrasztott társadalmi csoportok. Az újraelosztáshoz adott mérce a felülről megítélt érdem és az érdemtelenség.

Aki nem hiszi, olvassa az internetes véleményuniverzumot, aminek népszerű társalgási témája lett mostanság a választási és a választhatósági jog korlátozása. Íme, három példa a Mandiner.hu-ról. ”A XXI. század embereként a Bethlen-féle műveltségi cenzus (1922) mögé is tudnánk felsorakoztatni érveket. Felelős döntés ugyanis nehezen várható el funkcionális analfabétáktól. A helyzet drámaiságát jelzi, hogy Magyarországon (a felnőtt korú lakosság mellett a még választójoggal nem rendelkező, de az oktatási rendszerben jelen lévő polgárok összességét tekintve) minden negyedik ember funkcionális analfabéta, azaz a számolással, az írásbeliséggel összefüggő dolgokkal nehézségei vannak.” Aztán: ” Előszűrő rendszert mindenképpen hasznosnak találnék. Egy ún. alkotmányügyi mestervizsga keretében minden választásra jelentkező állampolgárnak be kellene ikszelnie a helyes választ: a. Magyarország államformája köztársaság; b. Magyarország államformája népköztársaság. Aki a B-t jelöli meg, az megkapná a Bangó Margit emlékplakettet és mehetne mulatni a nekik rendezett utcabálra. A többiek dönthetnének, az ország sorsa felöl.” Végül: ”A vagyoni cenzus mellett az szól, hogy sokkal inkább várhatunk felelős döntést attól, akinek ez a zsebére megy, mint attól, akinek nem.” Ez utóbbi felvetés  rövid összegzése az autójába szerelt sebességmérő-blokkoló után Lézer Janinak gúnyolt fideszes frakcióvezető és hódmezővásárhelyi polgármester kijelentésének, amely nagy botrányt váltott ki. Lázár,  akinek nyilvánosan elmondott városi beszédét feltehetően lejáratási céllal tették közzé csaknem három évvel elhangzása után, világos szempontot vázolt fel. Saját életútjával példálózva azt mondta, hogy ”aki kapar, gyűjtöget, építkezik kockáról kockára, az viszi is valamire, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselőtestületbe. Nagy baj lenne, ha olyan képviselők ülnének, akiknek semmijük nincsen.” Később azzal védekezett, hogy a beszédét megvágták, és ő csak a megélhetési politikusokat támadta a korrupció elleni küzdelem részeként, hiszen akinek van vagyona, az nem enged a kísértésnek. Az állampárt befolyásos emberét azzal vádolták ellenfelei, hogy megvetően nyilatkozott a nincstelenekről. Valóban. De a nyilvánosságra hozott teljes szöveg sokkal többről szól. Lényegében arról, hogy a vagyontalanok érdemtelennek a közügyek intézésre, ezért helyes lenne, ha elvennék tőlük a választhatóság jogát. Lázár ezzel hangot adott a kurzus ideológiájának, amelyben az állampolgároknak elsősorban kötelességei vannak, azok teljesítésével lehet kiérdemelni az alapvető jogokat, amelyek nem velünk születettek. Az alakuló rendben a politikai hatalomnak vannak jogai, kötelességei alig. Magyarán, egy ilyen világban a szabadság nem egyformán illet meg minden törvénytisztelő embert, mert ha valaki szegény, nem elég iskolázott, nem elég művelt, akkor kevésbé méltó érdemekre is. Ez egy vasszigorral, szabadsághiányos, formális demokráciával üzemeltetett tekintélyelvű, kasztos rendszer, szemben azzal, amelyben bárki lehet választható politikus függetlenül végzettségétől, pénzügyi helyzetétől, amennyiben állampolgár, nagykorú, épelméjű, büntetlen előéletű, illetve bíróság nem tiltotta el a közügyek gyakorlásától.

Az államfóbiás neoliberálisoktól a baloldali kapitalizmusbírálókig sokan vélik úgy, hogy az Orbán-rezsim abnormális, márpedig ha valami abnormális, az nem lehet hosszútávon életképes. Az előbbiek szerint a piaci nyomás, az utóbbiak szerint a népharag fogja felszámolni ezt az állapotot. A román elnök nemrég tett egy olyan kijelentést a WikiLeaks által kiszivárogtatott dokumentumok szerint, hogy a magyar kormányfő az utolsó szélsőséges Európában, amivel Basescu arra utalt, hogy a magyar kurzus egy kihalófélben lévő jelenség. Szerintem tévedés. Talán Orbán megbukik, bár erre csekély az esély, politikája azonban életképes, mert egy olyan világot fejez ki, amelyben az állam többé nem semleges világnézetileg, többé nem egyensúlyteremtő az érdekcsoportok között, és többé nem arra szolgál, hogy a társadalmi egyenlőtlenségeket a hátrányos helyzetűek javára szűkítse az igazságosság és   a békesség érdekében. Az egyik nyugati egyetemen tartott előadást évekkel ezelőtt Szalai Erzsébet. A kiváló szociológusnak azt mondta egy diák, hogy legyenek nyugodtak a magyarok, lassan, de biztosan elérik a Nyugat színvonalát. Szalai valami olyasmit válaszolt, hogy nagyot fog csodálkozni, mert nem mi zárkózunk fel, hanem majd maguk zárkóznak le hozzánk. Azt hiszem, igaza volt. Ezért nem az utolsó, hanem az első Európában, amit Orbán jelent. Keserves idők jönnek.